Szakemberek
Sorsanalitikus tanácsadás
Mindkét 2024-ben induló csoport megtelt, további jelentkezéseket az idei évre nem tudunk fogadni.
A Dr. Szondi Lipót Emlékalapítvány meghirdeti a „Sorsanalitkus tanácsadás” című 2 féléves tanfolyamát. A tanfolyam a 2024/2025-ös tanév során összesen 60 kontaktórában kerül megtartásra. A kurzus 12 képzési napon, 6 hétvégén valósul meg (péntek délután - szombat délelőtt). A kurzus segítségével a sorsanalitikus elmélet gyakorlati módszereken keresztül történő alkalmazását tanulják meg a résztvevők (2 profilos Szondi-teszt, DRT, munka a családfával, életútelemzés, célmeghatározás, próbacélok, imaginációs technikák stb.)
Az egyes módszerek a Szondi által meghatározott ösztönkörök problematikájának a feltárását és az ezekkel való munkát célozzák (család és kötődés(C), intim kapcsolatok (S), belső motívumok attitűdök (p), kapcsolat az énnel, kapcsolat a világgal (Sch)). Ezen kívül nagy hangsúlyt kap a képzésben a Szondi-tesztnek a tanácsadási folyamatban való használatának lehetősége is. Az őszi félévben elsősorban a tudatosság területén alkalmazható módszerekkel foglalkozunk, a tavaszi félévben pedig imaginatív technikák segítségével, a szimbólumokkal való munkát ismerhetik meg a résztvevők. A kurzust elsősorban azoknak ajánljuk, akik a Sorsanalízis által biztosított átfogó keretet szeretnék alkalmazni tanácsadási munkájuk során. A kurzuson való részvétel feltétele az MA szintű pszichológus diploma vagy aktuálisan folytatott ilyen irányú tanulmányok.
A kurzus célja a gyakorlatban hasznosítható ismeretek elsajátítása, a gyakorló pszichológus pszichodiagnosztikai ismeretének bővítése. A tanfolyam azok számára hasznos, akik az egyéni tanácsadás, a családi- és párkapcsolati tanácsadás, a pedagógiai pszichológia, a nevelési tanácsadás, a pályaválasztási tanácsadás területén dolgoznak vagy kívánnak elhelyezkedni.
A tanfolyam során a résztvevők az egyes módszereket sajátélmény szerűen sajátítják el. Pénteki napokon napokon az új ismeretek megszerzése történik, szombati napokon esetek elemzésén keresztül gyakoroljuk a tanultakat. A tanfolyam felépítése miatt pénteki napokon hiányozni nem lehet, szombati napokon, félévenként 1 alkalommal, komoly indok esetén lehetséges.
A tanfolyam oktatója: Dr. Káplár Mátyás tanácsadó szakpszichológus, a Nemzetközi Szondi Társaság elnöke
Időpont: Képzési napok előreláthatólag:
Budapesten: 2024. október 11-12; november 15-16; december 13-14; 2025. február 7-8; március 7-8; április 11-12.
Pénteki napokon 15-19 óráig, szombati napokon 9-13 óráig.
Pécsen: 2024. november 22-23; december 6-7; 2025. január 24-25; február 21-22; március 21-22; május 2-3.
Pénteki napokon 15-19 óráig, szombati napokon 9-13 óráig.
A tanfolyam helyszíne:
Budapest: ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara (1097, Budapest, Ecseri út 3.)
Pécs: 7624 Pécs, Őz u. 5.
A tanfolyam részvételi díja az alapítványi támogatás mellett 50.000 Ft/félév (összesen 100.000Ft (1.666Ft/óra)).
A kurzus díját 2 részletben, a tanfolyam elején és januárban kell befizetni.
A kurzus elvégzéséről a tanfolyam befejődése és a vizsgaeset bemutatása után a résztvevő hivatalos tanúsítványt kap, amely igazolja, hogy Sorsanalitikus tanácsadó címet szerzett.
További információ kérése: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Dr. Szondi Lipót Emlékalapítvány
1071 Budapest,
Damjanich u. 41-43.
Adószám: 18038165-1-42
Adminisztrátor: Almási Zsófia
Jelentkezések
Ki néz minket
Oldalainkat 8 vendég és 0 tag böngészi